HTML

2009.09.08. 18:15 lborka

Kezdjük ott, hogy fél éjszaka nem aludtam. Lehet, hogy ideje lenne megszokni a rémálmokat, de valahogy nem megy. Most is kettő jutott egy éjszakára.
Szóval reggel álmos-morcos hangulatban voltam, aminek következtében 1. állva elaludtam a vonaton (még jó, hogy Ricsinek dőltem neki, nem valami vadidegennek...), 2. picit összekaptunk Ricsivel, de majdnem rögtön ki is békültünk.

Szóval az első két óra enyhén antisocial hangulatban telt  (irodalmon megszólalni se voltam hajlandó. amúgy Beöthy  is meglehetősen morcos volt), de japán felelésre kaptam egy ötöst (Nihonno higashigawa ni Taiheyo ga arimasu :) jaés heiho-kirometoru, a kedvencünk).
Aztán tesin kimentünk, kint sütött a nap és jó idő volt-->jó kedvem lett. A három sulikört is lefutottam, igaz elég szánalmas (6.40es) idő alatt. A tavaly év végi teljesítményemhez képest javítottam, de most egyszerűen nem vagyok képes többre. majd belehúzok.
Aztán bementünk kosarazni, és óra végéig úgy rohangáltam, mint egy bolondgomba (a játékhoz nem adtam sokat hozzá, de jól éreztem magam. illetve egyszer ráléptem Szonja kezére, bocsánat ^^).

Aztán egész jó kedvem lett, töri előtt lelkesen magyaráztam Rékának az érettségi pontszámítást. Szerencsére becsöngettek, mert sokkal tovább már nem tudtam volna magyarázni, ugyanis én is csak annyit tudok, amennyit Ricsi elmagyarázott nekem.
Törin Luxemburgi Zsigmond, aztán fizika, az is egész jó volt. Kitaláltam egy új szót: adófizika, ami az atomfizika félrehallásából sikerült. Elgondolkoztam rajta, mit jelent, de nem jutottam sokar, mert Boti a fúziós reaktorokról meg a szupravezetőkről magyarázott és az kivételesen érdekelt.
(bár elmagyarázhatná valaki, hogy működik  egy fúziós reaktor, mert nem egészen tiszta...)

aztán ebéd Biával, meg beszélgetés, utána japánházi. Aztán Boldinak kulcs, mert fáj a lába és nem jön tollasra, pedig nincs gyógytesi.
Aztán lementem volna olvasni az öltöző elé, de jött
Jäger (akinek megint rossz a térde) és megbeszéltük, hogy cserélünk sci-fiket majd, de előbb el kell kérnem Ricsitől a Génszimfóniát, mert azt ígértem neki elsőnek.

Aztán tollas, eleinte Zsófival (tökjó, már csak egy Zsófi van a háromból), aztán Gáborral és a végére úgy elfáradtam, hogy már a labda után való ugrálásra se tudtam rávenni magam.
Amúgy sokan voltak, a négy pályából hármon két pár, egyen egy pár (összehasonlításképpen: tavaly az átlaglétszám 5 körül mozgott), volt Marci is, aki még a Klébibe is jár, én is elgondolkoztam rajta, de későn van edzés, nem tudom, belefér-e.

Hazafelé a Déliig Zsófival, onnan előrerohantam a vonat elejébe, ahol Alkonybolygót olvastam. Kicsit zavaró, hogy a Túlélők keresésében tök más a folytatás, mert nem mindegy, hogy Mara Jade vagy Callista.
Timothy Zahn igazán siethetett volna egy kicsit a Túlélők keresésével, vagy hozzáigazíthatta volna a közben íródott könyvekhez XD

Itthon meg mosogatás (el tudjátok képzelni, milyen gusztustalan nálunk egy mosogatás? szerintem nem), aztán teregető-leszedés, irodalomházi, vers, most meg lesz majd angol, biosz, meg egy kis föci talán.

Haha. Ricsi csak negyed órája végzett. *kárörvendő vigyor*

továbbiszépnapot és sok szerencsét :)

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://lborka.blog.hu/api/trackback/id/tr31369275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása