Ma tűrhető nap volt (leszámítva, hogy japánon még új anyaggal nyúznak minket...), Botibácsi énekelt nekünk, tesin tollas meg beszélgetés Sárával (még mindig nem tudok kötelet mászni), föcin kirakós (jajj. fiúk a hátsó sorban elkezdték egymás mellé rakni a terepbemutató műanyag nemtudomminekhívjákokat, aztán Gondi is csatlakozott...), irodalmon activity (májusi pereszke meg kéjgyilkos. meg harsonaszó.)
Stephen King: Titkos ablak, titkos kert (vagyis még a Langolierek).
Reggel mindig halknak kell lenni, mert korábban kelek, mint a többiek. Éjszakára nem csukom be az ajtót, mert hangos kinyitni. Hajnalban nem megyünk fent vécére. A fürdőszobaajtót nem csukom be, amíg bent vagyok.
Szerintem igyekszem odafigyelni, hogy tudjanak aludni.
Amikor a kőzetben alszom, akkor én is szeretnék aludni reggel. Fél óra sokat számít. És utálom, amikor arra ébredek, hogy bevágják az ajtót, lehúzzák a vécét vagy felhúzzák a redőnyt. Pláne, ha hajnali hatkor mennek el fürdeni, pedig az bőven ráérne akkor is, ha már én felkeltem.
Rám nem kell tekintettel lenni...?
Meleg van. Határozottan.
Egy nap.
Epres csoki. Epres joghurt.
Piszoknagyon magányosnak érzem magam... :(
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.