Ragyogás
a Földön túl
s a megoldás
felbolydul.
Néma kérés, néma könny,
kényszermosoly, álközöny;
elfojtott düh, csendes vágy
(jobb volna a szakítás)...
sötét szoba, sötét emlék
lepi el ami jó volt ész szép.
Növekszik a félelem-
menekül az értelem:
rohan, szalad, vissza se néz...
különben is, miért tenné?
Síri hangon zúg a csend-
támadnak az emlékek
(mit, ó, mégis mit tehettem,
hogy újra s újra ezt érdemlem?!),
a támadás néma, hangtalan
(miért marcangolom magam?),
de fáj... de fáj, belül feszít-
az igyekezet itt nem segít.
Egyetlen hónap
(vége a jónak?)
s minden (minden!) más lett-
boldogságból félhomály lett...
Lassan bármit megadok -
csak FELEJTENI AKAROK!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.