Tegnap este. Még soha semmi nem fájt annyira. Soha nem volt még olyan depressziós rohamom. Soha nem álltam még olyan közel az öngyilkossághoz... és a szakításhoz.
sötét. ház mögött. telebőgött zsepi. magamban beszéltem. és nem tudtam elhinni valami fájhat ennyire. iszonyú volt. nem tudjátok, milyen rossz volt. sohatöbbet.
Nagyon dühös vagyok, és nagyon-nagyon sokba fog ez még kerülni.
Remélem megérte tönkretenni az utolsó normális nyári hetemet. A kedvemet. Talán még többet is.
Köszönöm, Kriszta. Köszönöm, Hörcsi.
És most szünet. Egy darabig.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.