HTML

2009.07.13. 19:37 lborka

Sasrét No.2

Nem bánom, hogy csak egy hét lett. De ha lenne lehetőségem rá, akkor visszamennék még egyre. Főleg azért, mert ott többet pihentem, mint a suli vége óta eltelt többi időben együtt véve.

Viszont össze is zavarodtam egy kicsit. Nem igazán találtam a helyem. Talán azért, mert ott volt a Bogi meg a Boró.
Persze ha az ember már hatodjára megy, akkor valószínű, hogy találkozik ismerősökkel (Robertó, Krisz, Rebeka, Bori, a kistörzsfőkről nem is beszélve), de az más, ha az ember évente egyszer találkozik velük, mint ha az év minden egyes napján velük vagyok. Ha ők ott vannak, ők ismernek, nem vagyok annyira fesztelen. Hét végére feloldódtam, de kellett volna még egy hét, hogy rendbe jöjjek teljesen.
Nem baj, majd itthon, Ricsivel, lassacskán. Szerda :)

Más volt, mert ugye eddig nem hiányzott senki, amikor elmentem. Most meg azért Ricsit hiányoltam néha. Nem azt mondom, hogy nem tudtam így jól érezni magam, mert de, de azért hiányzott.

Másrészt viszont Sasréten tudom lemérni, mennyit változtam egy év alatt és megnézni, hogy mit akarok változni. Ott lettem olyan, amilyen. Majdnem mindent, amit jónak tartok magamban, azt onnan hoztam.
Idén annyit sikerült leszűrnöm, jogy legyek türelmesebb és legyek nyitottabb.
A "ne-mesélj-be-magadnak-semmit" című figyelmeztetést az elmúlt tizenhét évben sikeresen figyelmen kívül hagytam - szabad gondolkodási időm kb ötven százalékában, amikor nem átlátni próbálom a dolgokat - a legkülönbözőbb dolgokat mesélem be magamnak, aminek következtében már remekül tudok ugyanamellett a dolog mellett és ellen érvelni.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://lborka.blog.hu/api/trackback/id/tr141245690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása