HTML

2009.08.29. 10:03 lborka

Most megint dühös vagyok magamra, mert bejöttem Pestre és tegnap akartam intézni mindenféle találkozásokat mindenkivel (Ági, Bora, Réka). Ágit még fel is hívtam, Borát meg Rékát halogattam, aztán persze az lett belőle, hogy nem mentem sehova, mert rosszul lettem.
Remek.

tegnap megint csak egyszer ettem

Dani gonoszul tud nézni, Ricsi meg sunyin.

Munchkinoztunk egy csomót, amikor négyen játszottunk, fiúk a lányok ellen (igenis ők kezdték, mert összefogtak ellenem, és Netti csak utána állt mellém), és mi nyertünk (én, de az már nem lényeges), Netti hetes volt, a fiúk meg 2-3asak :)
Sétáltunk a Népligetben, hintáztunk. Jó hely, nem hallatszanak annyira az autók, van sok fa, és nincsenek mások sokan. Sőt, még egy rakás ivókút is van, és láttunk két mókust meg beszélgettünk ősi kultúrákról (tudtátok, hogy Észak-Amerikában többezres indián városok voltak?), amiből kiderült, hogy pl északi európai országokból nem tudunk egy kultúrát se mondani, a main kívül (illetve annyi jött elő, hogy Svédországban elkezdtek költöztetni egy várost mert egy vasércbánya van alatta és kezd megsüllyedni), elhatároztuk, hogy megnézzük majd a Láthatatlan kiállítást, meg depiztem egy sort, de az nem nyilvános.

Elolvastam a Cujót (Stephen King). Tetszett, a vége is, de azért olvastam már jobb könyvet.
Néztünk Szállító 2-t (azis jó volt), Tök alsót, Kidobóst, elkezdtük az Ocean 11-t, meg volt még más is, de arra mostígy nem emlékszem (ja, egy részt a Star Wars rajzfilmből). Meg persze Mulant, és Notre Dame-i toronyőrt, hogy legyen mese is.
Ésés Harry Potter 6 (meg Burger King), moziban, szerintem a hat film közül a legjobb eddig. A könyvből kihozták amit lehetett, kivételesen még Daniel Radcliffe is jól játszik benne (miután megitta a Felix Felicist, az a jelenet nagyon ott van XD) és Emma Granger is meggyőzőbb, mint szokott. Kezdenek belejönni. Rupert Grint meg amikor bevette a szerelmi bájitalt, úristen, az nagyon kész... az eleje meg a vége kicsit el van nagyolva, de (talán mert régen olvastam a könyvet), annyira nem zavart. Leszámítva, hogy hiányzik Dumbledore temetése, de a kviddicsmeccs az szuper, meg amikor Harry megy Dumbledore-ral a medálért.
Ginny szerintem csúnya lett, Ricsinek Lavander se tetszett, de ő szerintem oké volt. Namindegy. Megérte megnézni.

 

Megvan az órarend: 7, 5, 7, 6, 6 óra, két fizika, négy matek, húzós lesz. Megint van egy csomó új tanár, nekem azt hiszem egy se jutott.
Át akartam nézni a föcikönyvet nyár végéig, mert biztos végigvesszük, mert kell, de azért van még két könyv és idén sokmindent szeretnék csinálni (angol nyelvvizsga, érettségi, edzés meg talán munka, stb.), de majd Ricsi úgyis segít. :)

Azoknak a korombelieknek, akik megrekdetek a felnőtt és a gyerekkor között, illetve szeretnek gondolkodni, négy könyvet szeretnék ajánlani.
Megfoghatatlan, képlékenydolgokról, mint a kitartás, a szeretet vagy a barátság.

1.Varga Katalin: Zöld torony
    a barátságról, féltékenységről, jóvátehetetlen hibákról

2.Jostein Gaarder: A narancsos lány
    életről és halálról, szeretetről és nagy kérdésekről

3.Jerry Spinelli: Stargirl
    a másságról és egyformaságról, a tömegről és elsősorban a szabadságról

4.Laurie Halse Andersen: Hadd mondjam el...
    depresszióról, a hallgatásról, titkokról, kitartársól

Aki olvasta őket, talán érdekesnek tarthatja, hogy pont ezeket választottam ki. De szerintem érdemes elgondolkozni rajtuk.

Mam eg Sződliget, lassan megyünk, mindenjót :)

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://lborka.blog.hu/api/trackback/id/tr361345773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.