HTML

2009.06.12. 16:27 lborka

"Nagy kő zuhan...átrepült a szívemen..." vagyis nem egészen. Átzuhant arrafelé, ahol a szívemnek kellett lennie és magával sodort mindent.
Zuhanok, de nem érdekel. Nem vagyok kétségbeesett, sem ideges vagy szomorú.Sírhatnékomvan, de inkább csak megszokásból. Mindent elhagytam, mindnent elvesztettem... nem maradt más, csak a közöny. Szétestem és nem érdekel, hogy mikor állok össze megint. Ha agyáltalán sor kerül még rá valaha.

Nincsen (nem történt) semmi, nem érdekel semmi és nem akarok semmit.
Mindenem fáj (és fázik)... kívül, belül, mindenhol. Vagy megszokom, vagy elmúlik...

Egyedül vagyok, teljesen egyedül. Mintha hibernálódtam volna, körülöttem a sötét és hideg semmi. Sehol egyfénypont... egy reménysugár. Nem is hibernálódtam, egy hold vagyok, ami a bolygója gravitációs mezejének ellenére lassanként darabjaira hullik. Újabb és újabb darabok törnek le belőlem. Egyre kisebb vagyok - el fogok fogyni.
De, mivel én is hideg és érzéketlen kőből vagyok, nem fáj a szétesés.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://lborka.blog.hu/api/trackback/id/tr801181269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.